A hosszabbítás utolsó percében Balogh Ádám góljának köszönhetően csapatunk döntetlenre végzett a PAFC II ellen.

A Bicske elleni 2–0-s győzelmet követően újabb Fejér megyei rangadót játszott klubunk. Együttesünk Felcsútra, a Puskás Akadémia FC tartalékcsapatához látogatott a bajnokság 14. fordulójában.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést: a 6. percben Corbu Marius ugratta ki remekül a 35 esztendős Magasföldi Józsefet, aki jól lépett ki a védőink közül, s a bal alsóba gurított (1–0).

A 11. percben Kercsó Bencét nem tudták megállítani a felcsúti hátvédek. Középpályásunk nagyszerűen tartotta meg a labdát és tört be a tizenhatoson belülre, majd „lehetetlen szögből” a kapus hóna alatt kilőtte a jobb alsót (1–1).

Az első félidő végén akár meg is fordíthattuk volna a találkozót, de Balogh Ádám kísérletét a léc alól szögletre tolta a hazai kapus.

A fordulás után is közel volt a vezető találatunk: előbb Zsigmond Bence centerezését vágta kapu fölé Tóth Tibor a védővel a nyakában. Nem sokkal később egy kavarodásnál ismét Tóthhoz került a labda, de közelről nem tudta elkotorni a labdát a kapus mellett.

A 68. percben az albán válogatott Liridon Latifi a tizenhatos bal oldaláról találta el a bal kapufát.

A hajrában a csereként beállt, Sós Máté próbálkozását a jobb alsóból még ki szedte Schener Bálint, de három perccel később már tehetetlen volt a fiatal játékos lövésénél (2–1).

A hosszabbítás utolsó percében Király Bencét nem bírták lerántani, aki továbbjátszotta a labdát Balogh Ádámnak, középpályásunk pedig a kimozgó kapus mellett jobbal a hálóba pöckölte a játékszert (2–2).

Klubunk a pontszerzéssel immár három mérkőzés óta veretlen, s 14 pontos a bajnokságban.


NB III Nyugati csoport, 14. forduló

PAFC II – Gárdony Agárdi Gyógyfürdő 2–2 (1–1)

PAFC II: Auerbach – Godányi, Papp K., Fodor M., Berekali (Szin, 81.) – Lőrinc (Gazdag V., 46), Sipos G. (Sós M., 69.), Nagy Z., Latifi – Corbu (Demeter, 90.), Magasföldi

Gárdony: Schener – Mód, Ujvári (Balogh B., 69.), Kónya, Király B. – Koronczi, Rodenbücher – Zsigmond B. (Kovács Á., 63.) Balogh Á., Kercsó – Tóth T.

G.: Magasföldi (6.), Sós M. (85.), ill. Kercsó (11.), Balogh Á. (92.)

Sárga lap: Godányi (20.), Nagy Z. (90.), ill. Mód (38.), 

Vezette: Szommer (Tinnyei, Rácz Zs.)


Fotó: www.pfla.hu

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.