Az elmúlt napok bizonytalansága után eldőlt, hogy nézők nélkül szombaton 13 óra 30 perckor folytatódik a bajnokság csapatunk számára.

A kedd este megjelent 484/2020. (XI. 10.). kormányrendelet lehetőséget ad a versenyszerű sporttevékenységre, edzések és mérkőzések megtartására, így szombaton zárt kapuk mögött megrendezik a BKV Előre elleni találkozónkat.

Következő ellenfelünk a BKV Előre lesz az NB III Nyugati csoport 18. fordulójában. A fővárosi együttes az előző öt bajnokijából csupán egyet veszített el, három hete az élmezőnyhöz tartózó Veszprémtől kapott ki 3–0-ra hazai pályán. Azóta A Puskás Akadémia FC II-őt 2–1-re verte Felcsúton, míg múlt héten 1–1-es döntetlent ért a Balatonfüred ellen.

A kék-sárgák 17 lejátszott mérkőzés után 17 ponttal a 16. helyen állnak a bajnokságban. A fővárosiak legeredményesebb játékosa 17 forduló után a 6 gólos Balogh Bence. A budapesti csapatban biztosan nem fog pályára lépni Ferkó Ádám, akit még a Veszprém ellen állítottak ki és négy bajnokiról kapott eltiltást.

A mieink a balatonfüredi vereséget követően magabiztosan, 5–1-re verték a Pápai Perutz FC-t. A mérkőzésen csatárunk Tóth Tibor mesterhármasig jutott, illetve a sérüléséből felépült Szabó Balázs és házi gólkirályunk, Balogh Ádám vette be a pápai kaput. Gárdánk 17 összecsapás után 5 győzelemmel, a bajnokságban az ötödik legtöbb szerzett góllal (29) – holtversenyben a Szabadkikötővel, 20 pontot gyűjtve a 12. pozíciót foglalja el a tabellán.

„Kicsit nehezen viseljük a dolgokat. Szinte még fel sem fogtuk, hogy mi történik körülöttünk. Annak örülünk, hogy folytatjuk a bajnokságot és reméljük, tudjuk folytatni a sikeres sorozatunkat. Sajnálom, hogy sérülés miatt hosszabb időre elvesztettük Kónya Krisztiánt, igyekszünk majd pótolni őt. Szombaton nagyon fontos, hatpontos mérkőzésünk lesz. Remélem fejben mindenki rendben lesz addigra és sikeresen abszolválni tudjuk majd a mérkőzést” – fogalmazott rutinos középpályásunk, Rodenbücher István.


NB III Nyugati csoport, 18. forduló

BKV Előre – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Időpont: 2020. 11. 14. (szombat) 13 óra 30 perc

Helyszín: Budapest, BKV Előre Stadion

Vezeti: Juhász B. (Halmai, Turi)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.