A Magyar Kupában való továbbjutás után csapatunk vasárnap 16 órakor a Nagykanizsát fogadja a bajnokság 11. fordulójában.

Következő ellenfelünk az FC Nagykanizsa lesz az NB III Nyugati csoportjában. A zalai csapat nagyszerűen kezdte a bajnokságot, miután az első négy körben tíz pontot gyűjtött, sőt a Puskás Akadémia tartalékcsapatát és Balatonfüredet is magabiztosan 4–1-re verte. A negyedik forduló óta viszont csak egy pontot szerzett a Nagykanizsa, amely idegenben legutóbb 2–1-re kikapott Mosonmagyaróváron, illetve a Magyar Kupa-szünet előtt hazai pályán 5–1-es vereséget szenvedett a MOL Fehérvár FC II-től.

A Zala megyei gárda 10 fordulót követően 11 ponttal a 13. helyen áll a bajnokságban – két ponttal megelőzve csapatunkat.

A múlt hétvégen az FC Nagykanizsa a MOL Magyar Kupa 6. fordulójában a Heves megyei első osztály sereghajtójához, a Gyöngyöshalász SE-hez látogatott. A jóval esélyesebb vendégeknek meggyűlt a bajuk a továbbjutással: a Gyöngyöshalász már 3–1-re vezetett, de hajrában egy öngóllal és Péntek Adrián tizenegyesével hosszabbításra mentették a kupameccset. A túlórában aztán győzött a rutin, mert Péntek Adrián a 105. percben továbblőtte a vendégeket.

A mieink két győzelem után fogadhatják a piros-kékeket. Két héttel ezelőtt Nagyatádon született meg együttesünk első idegenbeli sikere, miután 3–2-re győztünk „Somogyországban”. Együttesünk az előző hétvégén a MOL Magyar Kupa 6. fordulójában Füzesgyarmaton is nyert: Balogh Patrik góljára még válaszoltak a hazaiak, ám Zsigmond Bence hajrában lőtt találatával mi jutottunk a hetedik körbe.

Csapatunk a 10 mérkőzés után 9 egységgel 16. a tabellán – egy hétvégi sikerrel feljöhetnénk a 12. helyre.

„A sérülésemből szerencsére a vártnál hamarabb épültem fel, s így a Füzesgyarmat ellen már játékra kész állapotban voltam. Kezdőként kaptam lehetőséget a Magyar Kupában, ahol végig tudtam játszani a mérkőzést a nélkül, hogy a problémák újra jelentkeztek volna. Örülök a továbbjutásnak, viszont már a Nagykanizsára koncentrálunk. Ellenük is mindenképp a három pont megszerzése a célunk, és ezért mindent meg fogunk tenni” – mondta honlapunknak a hétvégi bajnoki előtt védőnk, Koronczi Bence.


NB III Nyugati csoport, 11. forduló

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – FC Nagykanizsa

Időpont: 2020. 09. 27. (vasárnap) 16 óra

Helyszín: Agárd, Parkerdő

Vezeti: Tamási P. (Molnár I., Bizderi)

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.