Egygólos vereséget szenvedett együttesünk.

Betegségektől, eltiltásoktól és sérülésektől megtizedelt csapatunk az ETO Akadémiát fogadta a bajnokság 13. fordulójában. A mérkőzésen az első komoly lehetőség a mieink előtt adódott: a 20. percben bal oldali beadás után Kökény Dorián tizenöt méterről telibe lőtte a felső lécet.

Ezután a győriek átvették az irányítást a találkozón. Steer Bence többször bravúrral védett, de a 23. percben ő is tehetetlen volt, miután a védelem mögé belöbbölt labdát a jobb oldalon érkező Erdei Milán öt méterről kapusunk mellett a hálóba csúsztatta (0–1).

Negyed órával később ismét Erdei kevergetett a jobb oldalon, de lapos lövését Falusy Bálint ki tudta vágni a gólvonalról.

A térfélcsere után kiegyenlített játék folyt. Igazán komoly helyzeteket egyik csapat sem tudott kialakítani. A mieink előtt a legnagyobb lehetőség az egyenlítésre a hajrában adódott, de a gólvonal előtt pattogó labdát kivágták a vendég védők.

NB III Nyugati csoport, 13. forduló

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – ETO Akadémia 0–1 (0–1)

Gárdony: Steer – Falusy, Bika, Koronczi, Emperger – Szabó B. (Páll-Bohus, 82.), Kökény (Varga Zs., 82.) – Gere (Cziklin, 11.), Tajti, Balogh B. (Király B., 19.) – Tóth T.

ETO Akadémia: Fadgyas – Szamosi, Csonka, Pereira Américo, Vincze Á. – Katona Cs., Szabó T. – Erdei M. (Hanzli, 65.), Múcska (Lacza, 86.), Kanalos (Márton, 65.) – Farkas B. (Ignácz, 92.)

G.: Erdei M. (23.)

Sárga lap: Tóth T. (44.), Szabó B. (57.), ill. Csonka (46.), Szamosi (75.), Vincze Á. (91.)

Vezette: Kakuk (Bereczki, Juhász)

Fotó: Bohus Viki

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.