Tíz emberrel játszott 2–2-es döntetlent csapatunk.

Klubunk a Tatabányát fogadta a bajnokság 27. fordulójában. A találkozó vendég rohamokkal indult, kapusunk, Erdélyi Ádám kétszer is óriási bravúrral hárított.

A 25. percben támadónkat, Rigó Gábort rántották le szabálytalanul a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Rodenbücher István értékesítette (1–0). Nem sokkal később Kercsó Bence került ziccerbe, de nem tudta elpöckölni a kapus mellett a labdát. Ezután Sárossy Dániel bal oldali szabadrúgásából Ujvári Ádám fejelt kapufát.

Az első félidő végén a bíró egy ütközés után kiállította Rigót, így csapatunk megfogyatkozott a folytatásra.

A térfélcserét követően a vendégek jobb oldali beadásánál Árvai Dániel maradt üresen, aki közelről a kapuba gurított (1–1).

Negyedórával a vége előtt jobb oldali támadás végén Kovács István tizenöt méterről jobbal kilőtte a jobb alsót (1–2).

Az emberhátrányban futballozó együttesünk nem adta fel: a 86. percben Király Bencét állították meg a tizenhatoson belül szabálytalanul, a tizenegyest Kercsó váltotta gólra (2–2). Sőt az utolsó percben Kercsóra ráesett a tatabányai védő az ötös vonalán, azonban ezúttal a játékvezető sípja néma maradt.

Csapatunk 35 ponttal 11. helyen áll a bajnokságban.


NB III Nyugati csoport, 27. forduló

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Tatabányai SC 2–2 (1–0)

Gárdony: Erdélyi – Balogh P., Ujvári, Szabó B., Sárossy – Rodenbücher, Cziklin (Nagy B., 79.) – Balogh B. (Miskei, 66.), Kercsó, Patócs (Király B., 70.) – Rigó

Tatabánya: Kunsági – Hajas, Székely, Víg (Katona K., 46.) – Klausz, Soltész, Kovács, Kocsis, Árvai – Gyürki, Németh A. (Szabó R., 46.)

G.: Rodenbücher (25. – tizenegyesből), Kercsó (86. – tizenegyesből), ill. Árvai (58.), Kovács I. (76.)

Sárga lap: Szabó B. (34.), Balogh P. (55.), Rodebücher (62.), ill. Víg (30.), Gyürki (64.), Klausz (78.), Székely (85.), Kunsági (87.)

Kiállítva: Rigó (45.)

Vezette: Bana (Nagy A., Páhoki)


Fotó: Szmolka Csaba

Köszönjük támogatásukat

Magyar Labdarúgó-szövetségAgárdi Gyógy- és Termálfürdő Zrt.Gárdony Város Önkormányzata

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.